Tapasztalataim pár mondatban

Korábban a Forgács Intézetben, majd a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Centrumban dolgoztam laborvezető embriológusként, 2010-ben megszereztem az ESHRE (European Society of Human Reproduction and Embryology) senior embriológus képesítését is.
Vendég embriológusként tevékenykedtem az ománi New Life Fertility Centerben, és szakértőként több külföldi laboratóriumban is oktattam az embriófejlődés time-lapse megfigyelésének módszertanát. 
Évek óta ismeretterjesztő előadásokat tartok a GyereBaba csoportokban, illetve a GyereBaba napokon, ahol személyes kérdéseket is rendszeresen érintünk. Az ELTE Pszichológiai Karának reprodukciós tanácsadó képzésén óraadó oktatóként dolgozom. A 2024-ben megjelent Szeretnénk ha megszületnél c. könyv embriológia fejezetének szerzője vagyok. Doktori fokozatomat 2009-ben a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében szereztem.